Egy álmatlan éjszaka után döntöttem úgy, hogy megosztom a problémámat Kittyvel, legyen nyugtalan ő is. Hiába gondoltam azt, hogy egyedül is megoldom, egyszerűen nem vagyok képes arra, hogy Sherlock Holmes jelmezt öltve nyomozzak az új gondnoknő után, ha nincs mellettem Watson. 

- Te most arra akarsz megkérni, hogy derítsem ki helyetted, vagy legalábbis segítsek kideríteni, hogy ki ez a Miss Light? – nézett rám legjobb barátnőm felvont szemöldökkel, mikor Átváltoztatástan után pakoltunk össze. 

- Nem! – ráztam meg hevesen a fejemet, de mikor ismét a szemébe néztem, kénytelen voltam beismerni, hogy túl sokat vállaltam magamra. – Na, jó! Igen. Nem tudtam, hogy mire vállalkozom, amíg bele nem gondoltam. Kérlek!

- Nyugi, szívesen segítek! – vigyorodott el Kitty. – Szerintem ez nagyon izgalmas, és még az is elképzelhető, hogy valami romantikus talány áll a dolgok mögött! 
Jellemző, már megint beindult a fantáziája. Hamarosan ki fogja találni, hogy a banya egy szerelmi csalódás következtében elveszítette a szívét, most pedig Freden tölti ki a keserűségét, és az egyetlen megoldás, hogy megmentsük a helyzetet, az, hogy egy szőke herceget kotrunk elő a zsebünkből. 

- Hé, Lily, Kitty! Miről beszélgettek? – kérdezte a mellettünk álldogáló Hugo, akit csak most vettünk észre. Remekül el tud rejtőzni, majd ráijeszteni az ember lányára. Nem is értem, hogy miért kell neki pont minket szekíroznia, mikor annyi más ember is létezik a világon. Nem félreértendő, nagyon szeretem az unokatestvéremet, sőt! Hiszen rengetegszer szoktunk találkozni, és jóformán az egész gyerekkorunkat együtt töltöttük, de itt az iskolában mindenkinek megvan a maga társasága. Hugo és legjobb barátja, Michael Kiss nagyon jó csapatot alkotnak, minden lány odavan értük, legalábbis a mi évfolyamunktól kezdve az elsősökig. A nálunk idősebbek már James és Fred kettősét bálványozzák. Szívtipró családom van, ez az igazság.

- Tudod, Hugo, az igazság az, hogy egy unalmas RBF vizsgáról értekeztük – néztem rá a fiúra egy álvigyorral, hogy megpróbáljam menteni a menthetőt egy hazugsággal. Nem sikerült. Hugo túl jól ismer már, neki lehetetlen hazudni. Nem is volna rossz, ha beavatnám őt és Michaelt is a Light ügybe, hiszen több szem többet lát. – Az igazat megvallva… Hallottad, hogy új gondnok érkezett a suliba?

- Persze, ma reggel jól leteremtett minket, mert el akartuk lógni a Mágiatörténelmet. Majdnem büntetőmunkára küldött! – csóválta meg a fejét. – Visszataszító némber. Nem hittem, hogy valaha ezt mondom majd, de Frics hiányozni fog…

- Volt valami az öreg stílusában, ami megfogott – bólintott Kitty elmerengve. Attól tartok, hogy hamarosan egy újabb regényen fog dolgozni, melynek főszereplője egy gonosznak tűnő, ám igazából derék gondnok…

- Azért ne vidd túlzásba! – húzta el a száját Hugo. Mielőtt azonban bárki bármit mondhatott volna, megjelent Michael is, kissé bosszúsan. Az imént egy igen hosszú prédikációt kellett végig hallgatnia, ugyanis kedves tanárunk nem volt elégedett az órai teljesítményével. 

- Azt hiszem, hogy többet nem fogok éjszakába nyúlóan bulizni. Nem éri meg, ha ilyen letolást kapok miatta – csóválta meg a fejét, majd Hugóhoz fordult. – Mire várunk még?

- Csak arra, hogy Lily legyen olyan kedves, és avasson be minket abba, amit olyan nagyon titkolni szeretett volna… 

- Nem akartam titkolni, de nem állt szándékomban még titeket is ezzel fárasztani – szabadkoztam, ám hiába, a megrovó pillantásokat nem kerülhettem el. Nem szeretem, hogy mindenki velem foglalkozik. Minden esetre részletesen elmagyaráztam mindhármuknak, hogy miről van szó, természetesen a Freddel való fogadásomat kihagyva. – Értitek már, hogy miért van szükség arra, hogy megtudjuk, ki is ez a banya?

- Még jó, hogy értjük! – méltatlankodott Michael. – Kár volt beszerezni azt az elégtelent, így totális fogyatékosnak nézhetek ki… Lily, figyelj! Az unokatestvéri szeretet mindenképpen győzedelmeskedni fog! Megtudjuk, hogy miért szekálja a nyanya Fredet jobban, mint mindenki mást!

- Köszi a bíztatást, Michael! – sóhajtottam, majd eszeveszett száguldásba kezdtünk, mivel a csengő már megszólalt, és nem szabadott volna elkésnünk Sötét Varázslatok Kivédéséről. Edward Gue professzor az iskola legfurább szerzete, az ember soha nem tudhatja előre, hogy melyik pillanatban kap dührohamot és tölti ki a mérgét a diákjain. Egyébként nagyon humoros és kedves – ha ezt egyáltalán el lehet mondani egy tanárról. 

Pechünk volt. Vagy talán mégsem annyira? Azt minden esetre leszögezendő tény, hogy a három perc késésünk nagyon szíven szúrta a tanár urat, és ezért tajtékzó dühvel lezavart minket a gondnoki irodába, hogy jelentkezzünk három nap büntetőmunkára. A banyának így meglesz az a lehetősége, hogy kedvére kínozzon majd minket, ám így már nem okozhat akkora gondot a kémkedés. 

- Ti szerencsétlenek! – sóhajtotta bosszúsan Miss Light, mikor átadtuk neki a professzor üzenetét. – Már ötödévesek vagytok, mégsem tanultátok meg átverni a tanárokat valami hihető mesével… Remek, hatra mind a négyen a szobámban vagytok! Világos?

- Igen – bólogattunk egykedvűen. Ez volt az utolsó óránk, amire így már nem kellett visszamennünk, tehát nem volt mivel elfoglalnunk magunkat. Ekkor Hugo elővett egy darab pergament, amin már jócskán szerepeltek bekezdések, és írni kezdett. 

- Mit írsz, Hugo? – kérdezte Kitty.
- Levelet! Mi mást? – vonta fel a szemöldökét unokatestvérem úgy, mintha barátnőm valami olyat kérdezett volna, amire csakis egyetlen, köztudott válasz létezik. Ekkor jött az isteni szikra. Rájöttem, hogy apám beszélgetett azzal az undok nővel, tehát nem lehetett ismeretlen a számára, George bácsi pedig egyenesen barátként kezelte. Gyorsan kotorászni kezdtem a holmim között, míg meg nem találtam azt, amit kerestem. Két üres pergamendarabot, melyekre gyorsan lefirkantottam egy-egy rövidke levelet. Egyet apának, egyet a nagybátyámnak küldtem el, abban a reményben, hogy a válaszukból megtudok valamit az új gondnokról. 

A bagolyházból egyenesen a gondnoki szoba felé vettem az irányt, mikor összefutottam Freddel. Sokkal jobb hangulatban volt már, mint azelőtt. 
- Szia, Lily! Hová igyekszel?

- Ahhoz az undok banyához… Akiről ki kell derítenem, hogy mi baja veled. Tudod!
- Ó! Még nem is mondtam? – lepődött meg. – Ma reggel találkoztam vele. Bocsánatot kért, azt mondta, hogy ideges volt az új munkája miatt, de semmi személyes miatt nem akart velem szemét lenni. Akció tehát lefújva!

- Ez… szuper! – színleltem a lelkesedést. – Akkor én nem kaphatok más alanyt, ugye?
- De igen – nézett rám mosolyogva. – Most jó kedvemben vagyok, tehát megengedem, hogy az legyen az alanyod, aki először hív randira. 

A büntetőmunka tehát felesleges volt, és emellett teljességgel értelmetlen. A legrosszabb pedig az volt, hogy mivel egyedül én törtem el az egyik vázát, tovább kellett maradnom, mint a többieknek. Fáradtan és szitkozódva indultam el a Griffendél-torony irányába, mikor hirtelen kiugrott elém egy sötét alak. Sikítani akartam, de az árnyék gyorsabb volt, mint a hangom, így tenyerét gyorsan a számra szorította.

- Scorpius Malfoy! Neked teljesen elment az a maradék józan eszed is?! – sziszegtem, mikor azonosítottam úgymond támadómat. – Mi a fenét akarsz tőlem?!

- Semmit. Csak gondoltam megijesztelek egy kicsit, ha már épp erre jártam. – Vállat vont, majd végigmért. Látszólag elcsodálkozott valamin, amit eddig talán nem vett észre. Esetleg koszos lett volna a ruhám, vagy a hajamban volt valami furcsa? Nem tudtam, ő azonban váratlanul megszólalt.

- Unalmas itt az élet, fel kellene dobni valamivel. Nem gondolod? 
- Ha te mondod…
- Nincs kedved randizni velem? – nézett rám csak úgy, vagányan. Ha azt hitte, hogy a gyönyörű szemei miatt kezdtem bele az ájulásba, akkor bizony nagyot tévedett! Reméltem, hogy Fred nem tudja meg a nekem tett ajánlatot. Nem szoktam csalni, de abban a pillanatban, miközben lassan a föld felé közeledtem, és minden eltompult, tudtam, hogy valahogyan ki kell ügyeskednem egy másik alanyt a projektemhez…