|
7.Fred valódi oka és Lily döntésa
Ruby 2011.05.27. 21:20
Amikor kinyitottam a szememet, a gyengélkedőn találtam magamat, ami nem kis meglepetést okozott. Már fényes reggel volt, így szinte biztosra vettem, hogy lekéstem a reggelit, valamint az első két órát is. Az ágyam szélén Fred üldögélt, azzal nem is törődve, hogy neki elvileg a tanításon kellene részt vennie. Mikor észrevette, hogy felébredtem, vigyorogva elém tolt egy tálcát, melyen valami reggeliszerűség gyanánt egy pirítós és egy gofri díszelgett.
- Jó reggelt, Csipkerózsika! – köszöntött unokabátyám, mire én csak egy morgást eresztettem meg felé. Halvány lila gőzöm nem volt arról, hogy mit kerestem a gyengélkedőn, és ez meglehetősen letaglózott.
- Fred, nem tudod véletlenül, hogy miért vagyok itt? – kérdeztem, miközben nekiláttam elfogyasztani az elém tett ételeket, ugyanis akármi bajom volt is, az étvágyam nem tűnt el.
- Már hogyne tudnám? – nézett rám értetlenül. Nem tudta elképzelni, hogy kétségbe merészeltem vonni a tájékozottságát. – Este az egyik elsős küldött ide minket, azzal a felkiáltással, hogy Scoprius Malfoy a karjaiban vitt el téged a gyengélkedőbe. James, Albus, Hugo, Michael, Rose, David, Ann, Kitty és én pedig azonnal letettük a dolgozatainkat, amiken épp dolgoztunk, és már rohantunk is.
- Mi a fenét keresett itt David és Ann?! – kérdeztem teli szájjal. Tudom, hogy nem illik olyankor beszélni, mikor éppen egy adag élelmiszert rágcsálok, de anya szerint eme illetlen tulajdonságomat a bátyjától Rontól tanultam. Michaelt még megértem, elvégre Hugo legjobb barátja, mellesleg én is kedvelem, de Davidék…
- Éppen Allal együtt tanultak valamit, aztán a nagy felhajtás őket is érdekelte – vonta meg a vállát Fred. – Persze a nyanya kitessékelte őket, Hugóval, Michaellel és Rose-zal együtt. Engem és Kittyt is el akart zavarni, de minket nem tudott, úgyhogy figyelemmel kísérhettem, ahogyan James szépnek éppen nem nevezhető szavakkal kikényszerítette Malfoyból, hogy mi történt veled…
Akkor már kezdtem rosszat sejteni, mikor megemlítette Scorp nevét, de egészen mostanáig nem ugrott be, hogy miért. Remélem, hogy Fred nem tájékozódott a randira hívásomról, mert ha igen, akkor nem kis kalamajkában vagyok benne.
- Mit mondott? – érdeklődtem közönyösen, miközben belekortyoltam a tálcámon lévő tejbe.
- Azt, hogy egyszer csak elájultál, miután randira hívott – vigyorodott el kedvenc unokatestvérem kajánul, én pedig kiköptem a tejet, amit éppen lenyelni készültem. – Nem is csodálom, hogy kifeküdtél, drágám! Sajnálom, hogy pont ezzel a borzadállyal kell összeállnod egy időre…
- Fred, én kiszállok! – jelentettem ki hirtelen, anélkül, hogy elhatároztam volna magam. Egyszerűen csak tudtam, hogy ezeket kell mondanom, így teljesen önkéntelenül beszélni kezdtem. – Maga a fogadás is tiszta hülyeség, ráadásul zavaros is! Nekem semmi szükségem arra, hogy addig szedjem fel a pasikat, míg végre el nem sikerül veszítenem egyet! Már arra se emlékszem pontosan, hogy hogyan jött ez az egész…
- Igazad van, Lily – mosolyodott el keserűen. – Tiszta hülyeség az egész! Majd meg is mondom Kittynek, hogy hagyja abba a könyvet, amit ilyen témában kezdett el írni. Pedig egész jól kezdődött…
- Álljunk meg egy percre! – emeltem fel a kezeimet, ezzel jelezve, hogy időre van szükségem. – Te ezt az egészet azért találtad ki, hogy segíthess Kittynek?
- Megmutatta a jegyzeteit, a bevezetőt, és láttam, hogy nagyon jól megy neki – sóhajtott fel Fred. – Viszont nincsen tapasztalata a fiúkhoz, így néhol olyan dolgokat volt képes leírni, ami nagyon távol esik a valóságtól. Megsajnáltam, mert ebből úgy éreztem, hogy tényleg lehet valami, így gondoltam, majd a te segítségedet kérem.
- Értem – bólintottam lassan. – Ő tud arról, hogy mit főztél ki?
- Nem, még jó, hogy nem! Egészen biztos vagyok benne, hogy nem engedte volna, hogy csak miatta ilyenekbe fogj bele. És kezdem azt hinni, hogy nem is véletlenül ódzkodott tőle… Ne haragudj, hogy bele akartalak rángatni, butaság volt!
- Akkor ezt az egészet elfelejtjük? – kérdeztem, mire ő bólintott, én pedig elgondolkoztam. El sem tudtam képzelni, hogy Fred miért akarhatott Kittynek segíteni, azonban jól esett, hogy nem a saját szórakozása miatt, hanem egy nekem fontos személy – a legjobb barátnőm – segítésének érdekében. Én nem olvastam el a feljegyzéseit, legalábbis ennek a történetnek, egyébként pedig nagyon is jól ismertem a stílusát, és igazat adtam unokabátyámnak abban, hogy egyszer még lehet belőle valami.
Tisztában voltam azzal, hogy Kitty egyáltalán nem ért a fiúkhoz, legalábbis nagyon minimális szinten, tehát nem csodálkoztam el, amikor Fred megemlítette, hogy kissé kevés realisztikát csempészett bele a könyvébe. Hát, igen, barátnőm mindig is az álmaihoz ragaszkodott, az elképzelései soha nem voltak olyanok, amilyenek valaha is megvalósulhattak. Reménytelenül romantikus, vagy épp kalandos életre és szerelemre vágyik, és emiatt gyakran aggódom érte. Félek ugyanis, hogy pártában marad, ha túl regényesre tervezi a saját életét is.
- Jól van, én azt hiszem, megyek – állt fel unokatestvérem az ágyam széléről, és lassan elindult a kijárat felé, mire én hirtelen elhatározásból utána szóltam.
- Fred, várj!
- Igen?
- Segíteni akarok Kittynek – jelentettem ki halkan, de annál határozottabban. – Egyszer… de csak is egyetlen egyszer hajlandó vagyok végigcsinálni ezt a cécót. Nincsen fogadás, tét, ismétlés, semmi. Szeretném, ha Kitty nem tudna az egészről, majd csak kisegítjük tippekkel a tapasztalataim alapján, rendben?
- Lily, szerintem nagyon jó barátnő vagy – mosolyodott el halványan Fred. – Ha bármit tudok segíteni, akkor szólj!
- Kívánj sok szerencsét! – néztem rá, mire bólintott, aztán magamra hagyott zsongó fejemmel. El sem tudtam képzelni, hogy belementem egy ilyen szintű őrültségbe, mikor lehetőségem lett volna hagyni az egészet. Egészen biztos voltam benne, hogy a nagyanyám – akiről a nevemet kaptam – soha nem vetemedett volna ilyesmire, így kissé rosszul éreztem magam, hogy bepiszkítom a nevét. Nem sokat tudok róla, mivel már apa sem ismerte őt. Lily Evans mindenki szerint okos, szorgalmas, kedves, tisztességes és kitartó volt. James Potter – a nagyapám, akiről legidősebb bátyám kapta a nevét – ellenben szemtelen, komisz, pimasz, de jószívű volt. Hogy ez a két teljesen különböző figura hogyan szerethetett egymásba, azt nem tudom, viszont az én apám, Harry Potter az élő bizonyíték arra, hogy mégis megtették.
***
Csak késő délután szabadultam el a gyengélkedőről, így a már lemenő nap utolsó sugarai világítottak be az ablakokon. Gondolataimba mélyedve sétáltam fel a toronyba vezető lépcsőn, mikor valaki megérintette a vállam. Már tudtam, hogy feleslegesen sikítottam, ugyanis valahogyan előre sejtettem, hogy hiába próbálkozom, a számat törvényszerűen mindig befogja az idegen. Igazam is lett, ugyanis fél másodperccel később már egy kezet éreztem az arcomon, egy erős testet pedig a hátam mögött. Karjaival meggátolt abban, hogy otthagyjam, ugyanis gyengéden, de lefogott. Nem láttam őt, de valahogyan már látatlanban tudtam, hogy kicsoda.
- Minden rendben? – kérdezte. – Tegnap megijesztettél egy kicsit…
- Jól vagyok, Scorp, csak tegnap nem aludtam eleget, azt hiszem…
- Akkor megnyugodtam. – Éreztem a hangján, hogy mosolyog, méghozzá nem is akárhogy – a családjában igencsak népszerű, önelégült mosolyát öltötte fel, ami egy kissé taszít, mégis van benne valami különleges. Talán az, hogy ő nem gonoszságból vagy rosszindulatból használja a gesztust, hanem azért, mert ráállnak az arcizmai. Különben is, az ő mosolyában van valami megmagyarázhatatlan élet, ami felmenőiéből hiányzik.
- Elengednél? – kérdeztem végül, mikor már egy ideje mindketten hallgattunk.
- Előbb válaszolj a kérdésemre – suttogta a fülembe.
- Milyen kérdésedre?
- Amit tegnap feltettem. – Nem láttam az arcát, pedig nagyon szerettem volna kifürkészni a szemeiből, vajon mire gondolhat. – Azt kérdeztem, hogy eljönnél-e velem egy randevúra.
Reflexből nemet mondtam volna, azonban eszembe jutott a Freddel folytatott beszélgetésünk, és nagy levegőt véve, majd kifújva elhatároztam, hogy ideje elkezdenem azt, amit már régóta halogatok. Igennel feleltem, mire ő lassan elengedett, de a vállam felett a fülembe súgott még néhány szót, mielőtt távozott volna.
- Holnap vacsora után várlak…!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
