Alice Cullen

Név: Mary Alice Brandon Cullen; a barátainak Alice-nek szólítják

Szül. idő: 1901

Vámpírrá vált: 1920, 19 éves korában

Átváltoztatta: Egy elemgyógyintézetben dolgozó ismeretlen vámpír

Születési helye: Biloxi, Mississippi állam

Haja színe: Fekete

Szeme színe: Sötétbarna (emberként), arany/fekete(vámpírként)

Magassága: 146cm

Megjelenése: Termete apró és kecses. Haja, mivel az elmegyógyintézetben leborotválták, és átalakulása idején éppen csak kezdett kinőni, nagyon rövid.

Különleges képességei: Képes előre látni a jövőt, látomási azonban mindig a jelenben meghozott döntéseken alapulnak, ezért csak a szilárd elhatározások és tényleges tettek eredményét látja, a vérfarkasok és hibridek sora számára is kifürkészhetetlen.

Végzettsége/Foglalkozása: Számos közép- és főiskolát kijárt. Divattervezésből és nemzetközi közgazdaságtanból diplomázott. Jövőbelátó képességét felhasználva komoly vagyonra tett szert a tőzsdén.

Hobbija: Szeret tőzsdézni, szívesen tervez és vásárol ruhákat.

Járművei: Kanárisárga Porsche 911 Turbo

Családi állapota/Kapcsolata más vámpírokkal: Házas, Jasper Hale a férje. Carlisle és Esme Cullent a szüleinek, Edward Cullent, Emmett Cullent és Rosalie Hale-t a testvéreinek, Bella Cullent a sógornőjének, Renesmee Cullent pedig az unokahúgának tekinti. Emberként volt egy Cynthia nevű húga és egy unoka öccse, aki jelenleg is Biloxiban él.

Élettörténete: Mary Alice Brandon – ismertebb nevén Alice- a Mississippi államában található Biloxiban élt szüleivel és a nála kilenc évvel fiatalabb Cynthiával egy középosztálybeli családban. Apja ékszerész volt, aki emellett gyöngykereskedelemmel is foglakozott. A helyi gyöngyhalászoktól vásásrólta fel az igazgyöngyöt, majd a parttól távolabbi városokban jókora haszonnal adott túl rajta. Munkája miatt néha napokra volt távol a családjától. Alice édesanyja törődött a házzal és hozzá tartozó gyümölcsössel, valamint ő gondoskodott Alice-ről és Cynthiáról. A két lány a köztük lévő nagy korkülönbség ellenére igen közel állt egymáshoz. Alice már kislánykorában felfedezte magában jövőbe látás képességét, ám látomásai ekkor még közel sem voltak olyan erősek, mint később. Inkább megérzések voltak, mint igazi víziók. Szüleit eleinte mulatatták lányuk megérzései. „Alice-nek mindig igaza van”, mondogatták, amikor ötéves kislány szikrázó napsütés ellenére esőkabátot húzott. Néhány perc múlva persze szakadni kezedet a nyári zápor.”Mindjárt itt lesz a nagyi”, jelentette ki Alice, szülei pedig már nevetve vették ki a szekrényből a plusz tányért. Ahogy idősebb lett, Alice egyre kevésbé szerette megosztani másokkal a megérzéseit. Nem akarta, hogy bárki is kinevesse, ha nem jön be valamelyik jóslata.(Legpontosabban az időjárást látta előre, mivel az független az emberek döntéseitől és bizonytalanságaitól.) Tízéves korára már csak a legritkább esetben beszélt a megérzéseiről, ám néhány jóslat is elég volt ahhoz, hogy az emberek suttogni kezdjenek. A”furcsa Brandon lányt” egyre ritkábban hívták meg születésnapi zsúrokra. Édesanyja, aki nagyon szerette Alice-t, azt tanácsolta a lányának, hogy inkább tartsa meg magának sejtéseit. Mire Alice tizennyolc éves lett, meg tanulta figyelmen kívül hagyni különleges képességét, bár volt néhány alkalom, amikor úgy érezte muszáj beszélnie. Ezek az esetek többnyire rosszul sültek el: történt egyszer, hogy Alice megpróbálta lebeszélni az egyik barátnőjét arról, hogy hozzá menjen egy férfihez. A lány nem hallgatott Alice-ra, és hamarosan kiderült, hogy a férfi családjában szinte hemzsegnek az elmebetegek. A becsapott feleség erre – rosszindulatú hazugságokat kezdett terjeszteni Alice-ről: azt híresztelte, hogy a barátnője megátkozta. Egy másik alakalommal Alice legkedvesebb unokafivére elhatározta, hogy nyugatra megy szerencsét próbálni. Alice könyörögve próbálta marasztalni a fiút, de ez hajthatatlan volt. Még az úton meghat, szülei pedig – Alice nagynénje és nagybátyja – azzal vádolták Alice-t, hogy balszerencsét hozott unokatestvérére. Az emberek egyre gyakrabban használték a boszorkány és az elcserélt gyermek szavakat, mikor Alice-ről beszéltek. Ez után történt, hogy Alice megpillantotta élete legszörnyűbb látomását. Az erdőt látta, benne az édesanyját és egy idegen, és az idegen éppen megölte az asszonyt. Alice mindent elmondott az anyjának, aki hallgatott is rá: lányait nem engedte ki az erdőbe, bezárta az ajtókat és csőre töltött pisztollyal várta az idegent. Két nap múlva Mr. Brandon megérkezett üzleti útjáról és a megszokott, meleg otthon helyett egy éhes és rémült nőkkel teli koszos házat talált. Engedve Mrs. Brandon könyörgésének, a férfi átfésülte az erdő szélé, de nem talált semmit. Ezután megparancsolta Alice-nek, hogy többé senkit se merjen ijesztgetni az „átkozott kitalációival”. Alice-t ezután kísérteni kezdték az idegennel kapcsolatos látomások: vízióiban a férfi továbbra is az anyja körül ólálkodott. Amikor újra elmondta szüleinek, miket látott, az apja rettentő dühös lett, és ragaszkodott hozzá, hogy a család élje tovább addigi megszokott életét. Így is tettetek, ám a férfi távollétében Alice édesanyja mindig igyekezett megfogadni lánya kétségbeesett tanácsait. Teljesen persze nem zárkózhattak be: időnként be kellett vásárolni, és a gyümölcsöst is gondozni kellet. Már egy hónap is eltelt, de még mindig nem látta senki az idegent, ezért Mrs. Brandon lassan kezdett megnyugodni. Újra eljárt a barátnőihez és a varrókörbe, és eleinte ugyan még magával vitte a pisztolyát, két hónap elteltével arról is kezdett megfeledkezni. Egyik este Alice-nek kristálytiszta látomása támadt: a város határában futó meredek utat látta, és egy férfit, amint Fordjával éppen leszorítja anyja bicskáját. Azonnal kirohant a házból, és kétségbeesetten futni kezdett, hátha utoléri az anyját. Közben látta maga előtt, hogy az idegen az összetört kocsit nézi, mintha csak meg akarna bizonyosodni róla, hogy senki sem mozdul odabent. A következő látomásában a férfi éppen elhajtott a baleset helyszínéről. Alice tudta, hogy elkésett. Édesanyja halálát balestnek nyilvánították, és Alice minden ellenkezése rosszallást és gyanakvást váltott ki a hatóságokból. Az apja végül megparancsolta, hogy hallgasson. Hat hónappal felesége halála után Mr. Brandon újra megházasodott. Egy szőke illionis-i jenkit vett el aki csupán tíz évvel volt idősebb Alice-nél; korábban Mr. Brandon rendszeresen adott el gyöngyöket a nő ékszerész apjának. Az új Mrs. Brandon meglehetősen ridegen és távoltartóan viselkedett Alice-szel, Cynthiának viszont mindenben próbált kedvében járni. Alice-nek nemcsak a látomásai, de az esze is igen éles volt: elég néhány óvatlan megjegyzés, hogy gyanakodni kezdjen mostohaanyjára. Mikor aztán rájött, hogy az esküvői előkészületekhez mindenképpen több időre volt szükség, mint az édesanyja halála és az új menyegző között eltelt fél év, megosztotta gyanúját apjával. Mr. Brandon tajtékozott a haragtól, amiért Alice képes volt gyilkossággal gyanúsítani új feleségét. Miután beszélt az apjával, Alice-nek új látomása támadt: ebben Mr. Brandon pénzt adott a férfinak, aki megölte az anyját. Azután az idegent látta, amint felemelt késsel fölé tornyosul. Miután rájött, hogy éppen abban bízott, meg akiben a legkevésbé sem lett volna szabad, Alice kirohant az erdőbe, és egészen nagynénje és nagybátyja öt mérföldre lévő házáig futott – ők voltak ugyanis az egyetlen élő rokonai. Hosszasan dörömbölt az a ajtón míg végül kinyitották,majd levegőért kapkodva előadta történetét: elmesélte, hogy az apja ölette meg az édesanyját, és hogy most őt akarja meggyilkoltatni. Nagynénje - aki még mindig Alice-t okolta fia háláért _ kilöket a lányt az udvarra, és szólt férjének, hogy engedje ki a vadászkutyákat. Alice ekkor a város felé vetette az irányt, és tíz mérföld rohanás után megérkezett a városi seriff házához. A kivilágított házban már ott várta az apja és a nagynénje, akik elmondták a seriffnek, hogy Alice megbolondult. Alice hiába magarázta, hogy az apja megölette feleségét, a nagynénje pedig bűnrészesként vett részt az egész szörnyűségben, senki sem hallgatott rá. A legtöbben már amúgy is azt gondolták, hogy a lány megőrült vagy megszállta az ördög. Egy csinos kis összegért a seriff elvitette Alice-t egy két megyére lévő elmegyógyintézetbe. A városban csak kevesen tudták,mi történt a lánnyal,és ők is tökéletesen megértették Brandonék döntését. Az elmegyógyintézetben Alice tífuszt kapott, és a kezelés miatt leborotválták a haját. Rendszeresen kapott elektrosokk-kezelést, amitől elveszítette ugyan emlékeit,de – mivel nem emlékezett a sok szörnyűségre és bánatra – visszanyerte veleszületett jókedvét és vidám természetét.  Dolgozott az intézetben egy vámpír, akit a könnyű prédáknak számító halandók vonzottak az őrültekházába. A kezeltek halála vagy eltűnése általában nem keltett különösebb feltűnést. A gondnokként tevékenykedő férfi megkedvelt Alice-t, és amennyire csak tudta, igyekezett megóvni a sokkterápiától és a többi rettenetes kezeléstől. Felfedezte Alice különleges keppességét is: a lány mindig tudta előre, mikor néz be hozzá látogatóba. Ilyenkor különböző tárgyakat rejtett el a zsebében, Alice-nek meg ki kellett találnia mi van nála. A lány soha nem hibázott. Aztán Alice-nek látomása volt James-ről. Látta a szülővárosát, és látta, hogy James nyomott fog, látta, hogy elindul érte, és azt is látta, hogy megtalálja. Azonnal elmondott mindent a gondnoknak, aki tudta, hogy Alice látomása valóban be fog teljesedni. Eltervezték, hogy együtt menekülnek el, de hiába: Alice látomásai nem változtak, vízióiban. James továbbra is rátalált. A gondnok újabb és újabb ötlettel állt elő, de Alice-re minden forgatókönyve végen ott várt a biztos halál.  A vámpír ekkor elhatározta, hogy átváltoztatja Alice-t. A lány látta, hogy James már nagyon közel jár, és félő volt, hogy kifutnak az időből. Ha James az átalakulás vége előtt talál rá, minden bizonnyal megpróbálja megölni. A gondnoknak ennyi is elég volt azonnal megharapta Alice-t, és elrejtette a lány testét Mivel tudta, hogy az az idő, amit ezzel nyertek, nem lesz elég, elindult, hogy feltartóztassa James-t. Alice látomásaiban James erős vadásznak tűnt, ezért gondnok biztos volt benne, hogy vesztesen fog kikerülni az összecsapásból. Mikor visszanyerte öntudatát, Alice senkit nem talált magam mellett. Az átalakulással járó kínok ugyanolyan hatással voltak rá, mint a sokkterápia: nem emlékezett semmire, ami az elmegyógyintézetben történt. Elfelejtette a gondnokot, az átalakítást és James-t is. Szerencsére mentális képességei felerősödtek és kiélesedtek. Látni kezdte a saját jövőjét. Alice első tiszta látomása Jasper Whitlockról szólt. Tudta, hogy egy nap Jasper lesz a párja, de azt is tudta, hogy a fiú még nem áll készen a kapcsolatra. Ezért ahelyett hogy a fiú keresésére indult volna, úgy döntött megvárja míg Jasper rátalál. Addig is – több-kevesebb sikerrel- élte „vegetáriánus” vámpírok életét, és közben tudta, hogyha eljön az ideje Jasperrel csatlakozni fognak a Cullen családhoz. 1948-ban Alice Philadelphiában elment egy kis étkezdébe, mert tudta, hogy ott fog találkozni Jasperrel. Bár a rá jellemző rejtélyességgel üdvözölte jövendőbeli párját, a különleges érzékeny Jasper azonnal felmérte az esemény fontosságát. Alice már szerelmes volt, Jasper pedig gyorsan meg tanulta viszonozni az érzést. Alice kedvéért Jasper is áttért a „vegetáriánus” életmódra. Mire 1950-ben csatlakoztak a Cullen klánhoz, Alice a család többi tagjához hasonlóan tökéletesen ura volt vérszomjának. Jaspernek már nehezebben ment a dolog; őrá időről időre újra rátört a leküzdhetetlen vérszomj. Alice nagyon szerez a Cullen család minden tagját, Edwarddal azonban különösen szoros kötelék fűzi össze őket. Gondolatolvasó képességének köszönhetően ugyanis Edward az egyetlen, aki igazán átérzi, milyen lehet együtt élni a jövő látomásaival.

Emlékezetes idézetek: „Tényleg nagyon jó szagod van, eddig még sosem vettem észre.” Alkonyat 15. fejezet

„Úgy hangzott mintha éppen elfogyasztanád, Belát ebédre, és azért jöttünk, hogy megkérdezzük, jut-e nekünk is belőle.”Alkonyat 16. fejezet

„Gondolod, hogy a következő száz évben bármelyikünk is a szemébe bírna nézni, ha elveszítenénk téged?”Alkonyat 20. fejezet

„Igen, én mindig megmondom az igazat.” Alkonyat 20. fejezet

„Edward, meg kell tenned!” Alkonyat 23. fejezet

„Ha már itt tartunk, elárulnád, hogy lehet az, hogy életben vagy?”Újhold 17. fejezet

„Most komolyan, szerintem ez a dolog már több mint nevetséges. Azon gondolkodok, nem az lenne-e a legjobb, ha én magam változtatnálak át!”Újhold, 19. fejezet

„Nagyon kiakadnál ha lopnék egy kocsit?” Újhold, 19. fejezet

„Azt hiszem, hisztériás rohamot kapott. Talán le kén kenned neki egy pofont.”Újhold 22. fejezet

„Ki hívta meg a vérfarkast?”Napfogyatkozás 17. fejezet

„Kérlek, Bella… ha tényleg szeretsz engem… Kérlek, hadd rendezzem meg én az esküvődet!”Napfogyatkozás 21. fejezet

„Soha, senki nem néz ki idiótának, akit én öltöztetek fel.”Hajnalhasadás 1. fejezet

„Esme, címszavakban mondd el neki, hogyan kell emberként viselkedni…”Hajnalhasadás 25. fejezet

Stephenie Meyer: Alice figurája tökéletesen kiforrott állapotban pattant ki a fejemből. Valamiért nyilvánvaló volt, hogy Edwardnak van egy Alice nevű nővére, és az is magától értetendőnek tűnt, hogy csak is ez az Alice. Gyakran elszomorodtam, amikor az ő részeit írtam, annyira szerettem volna, hogy tényleg létezzen, hogy legyen egy ilyen barátnőm, mint ő. Annyira természetesnek tűnik a létezése, hogy a világon valahol egész biztosan élnie kell egy Alice-nek.